Fogimplantátum az esztétikai zónában

Fogimplantátum az esztétikai fogászat tükrében

Amennyiben a foghiány az elülső, így látható területen alakult ki, fokozott figyelmet érdemel annak megszüntetése is! A fogimplantátum behelyezésének célja nem egyszerűen a hiány eltüntetése és a fog(ak) pótlása, hanem annak legtermészetesebb kinézetű megvalósítása. Ez szakmailag azt jelenti, hogy egy fogimplantátum beavatkozást már a tervezés fázisában a végső cél ismeretében kell mérlegelni és ennek megfelelően kell az egyes lépéseket végrehajtani.

Fogimplantáció komplex szemléletmóddal

Figyelni kell a csont kontúrokra, az íny biotípusára (vastagságára), a szemben levő fogak helyzetére, a szomszédos fogak ínylefutására stb. Sokszor szükség van – főleg korábban eltávolított fogak esetén – csontpótlásra, olykor ínyplasztikára , a kötőszöve vastagítására is. A fogimplantátumot pedig háromdimenziósan a megfelelő helyre kell beültetni. Ehhez tervek, olykor sablonok készülnek előzetesen. Az ilyen szemléletű beavatkozás minden szempontból magasabb használati, de főleg esztétikai értékű végeredményt nyújt.

Dr. Bodrogi ezeket a fogimplantátum behelyezési módszereket  2008-ban a kaliforniai UCLA-n sajátította el és ötvözi az amerikai kozmetikai fogászati akadémia mosolytervezési protokolljával.

Az utóbbi években mint fogimplantátum és implantációs protetikai specialista világszerte tart előadásokat, továbbképzéseket ebben a témában.

 

Ingyenes árajánlat kéréséhez kérjük klikkeljen ide!

SmileCenter — The Dental Spa

Cím: 1055, Budapest, Kossuth Lajos tér 13-15. IV/6
Email: info@smilecenter.hu
Telefon: +36 1 312 3727
Hétfő - Csütörtök: 9:00 - 19:00
Péntek: 9:00 - 15:00
Szombat - Vasárnap: zárva

Népszerű címkék