Kövessen bennünket:

Az ország első Dental Spa rendelője

Takács Gabriella a SmileCenter-ről – Fogászati implantáció

You are here:
  • Címlap
  • Takács Gabriella a SmileCenter-ről – Fogászati implantáció

Takács Gabriella hétszeres magyar bajnok beszél fogászati tapasztalatairól a SmileCenterben. Gabriella egyik első foga letört egy mérkőzés során egy ütközés eredményeként. Dr. Bodrogi Attila fogászati implantáció segítségével varázsolta újra széppé Gabriella fogsorát, doktor úr a hiányt egy implantátum beültetésével pótolta. 

Takács Gabriella vagyok, 1998-ban Bajnokok Ligája győztes csapatának tagja lehettem Dunaújvárosban, hétszeres magyar kupa győztes és hétszeres magyar bajnok vagyok a több erényeim vagy több eredményem között. Sok kemény csatát, mérkőzést vívtam, ezek szó szerint is értendők, amikor fizikális kontaktusok vagy csaták is sorra kerültek a pályán az ellenfél és a csapattársaim között. Az egyik ilyen ütközés eredményeként az első fogam egyike letört. Azon kívül, hogy elszomorodtam, fiatal lányként féltem, hogy majd ez gátolni fog, önbizalmam nem lesz, nem fogok tudni mosolyogni vagy kinyitni számat.

És egy szerencsés véletlennek köszönhetően Bodrogi Attila doktor úr fogorvossal találkoztam, és egy olyan megfelelő koncepciót írt számomra, illetve beszélgetett velem, amelynek eredménye egy olyan implantátum lett, amivel maximálisan meg vagyok elégedve. Alapvetően egy nagyon vidám, sokat nevető hölgy vagyok, ezt ki is szokták emelni, és azt hiszem, hogy az önbizalmamat nagyban befolyásolja az, hogy bármilyen szituációban szívesen nevetésre fakadok, hiszen nincs mit szégyellnem, mert azóta sem tudják megmondani az ismerőseim, hogy melyik az az implantátum, amelyet Attila ültetett be számomra.

Az ötödik kerületben a SmileCenter rendelőben sikerült ezt az ugyan hosszadalmas, a doktor úr számára és az én számomra is egy hosszadalmas kezelésfolyamatnak az eredményeként ezeket a szép fogakat, illetve ezt az implantátumot megkapnom. Hosszú folyamat volt ez mindkettőnk számára, és a beszélgetések során kiderült az is, hogy egy közös értékrendet képviselünk. Volt egy ilyen párhuzam mindkettőnkben, amíg én az árva gyerekek számára vállalok jótékony feladatokat, addig Attila pedig jótékonykodni próbál abban az irányban, hogy szociálisan visszakerülhessenek emberek akár a munkahelyükre, akár a társadalomba egy olyan magas színvonalú és minőségű munkát végezve Attila az ő szájukban és az ő fogaikkal, amiket egyébként anyagilag nem engedhetnének meg maguknak.

SmileCenter — The Dental Spa

  • Cím: 1055, Budapest, Kossuth Lajos tér 13-15. IV/6
  • Email: info@smilecenter.hu
  • Telefon: +36 1 312 3727
  • Hétfő - Csütörtök: 9:00 - 19:00
    Péntek: 9:00 - 15:00
    Szombat - Vasárnap: zárva