
Ha nem ismeri a lehetőségeit, akkor nincs egy sem!
Dr. Bodrogi Attila szakmai vezetésével.
A SmileCenterben folyó komprehenzív szemléletű munka indokolja, hogy minden páciensünk személyre szabott kezelési tervet kapjon! Ezt minden esetben az első személyes konzultáció alapján készítjük el, ahol tájékozódunk az Ön igényei, szándékai felől és ezeket vetjük össze azokkal a szakmai szempontokkal, melyeket a vizsgálat során észleltünk.
A SmileCenter protokoll alapja
Minden páciens esetében szükséges egy panoráma RTG felvétel, melyet itt a rendelőben elkészítünk (amennyiben nem rendelkezik 3 hónapnál nem régebbi másutt készült felvétellel). Abban az esetben, ha fogimplantátum, esetleg gyökértömés revízió miatt keres bennünket, úgy CBCT felvételt is készítünk Önről.
Rendelőnk első sorban az esztétikai fogászatra, kozmetikai fogászatra, fogszabályozásra és fogimplantátumokra specializálódott, ezért követjük azt a nemzetközi gyakorlatot, hogy minden komplex kezelési tervhez és smile makeover-hez elkészítünk egy egyéni fotó sorozatot, ami profi “stúdió fotókat”, és úgynevezett intraorális fotókat (makro felvételek) jelent.
Az első alkalom
Minden páciens esetében szükséges egy panoráma RTG felvétel, melyet itt a rendelőben elkészítünk (amennyiben nem rendelkezik 3 hónapnál nem régebbi másutt készült felvétellel). Abban az esetben, ha fogimplantátum miatt keres bennünket, úgy CBCT felvételt is készítünk.
Rendelőnk első sorban az esztétikai fogászatra, kozmetikai fogászatra, fogszabályozásra és fogimplantátumokra specializálódott, ezért követjük azt a nemzetközi gyakorlatot, hogy minden komplex kezelési tervhez, főleg smile makeover-hez elkészítünk egy egyéni fotó sorozatot, ami profi “stúdió fotókat”, és úgynevezett intraorális fotókat (makro felvételek) jelent.
Ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy elkészítsük a későbbiek során a mosolytervet, mely valós információk (arc- és foganalízis) alapján mutatja meg a lehetőségeket a változtatásra. A design (terv) alapján tudjuk elkészíteni a viaszmodellt, valamint az úgynevezett mock up-ot, ami lehetővé teszi, hogy Ön még a kezelések megkezdése előtt pontosan lássa a tervezett végeredményt.
átlátható és kiszámítható kezelések
Nincsenek rejtett költségek, menet közben jelentkező problémák. Ön pontosan tudja majd, hogy a közös munka adott szakasza mikor ér véget és mennyibe fog kerülni.
Ismerje meg a lehetőségeit, hogy tudjon miből választani!
A SmileCenter azok számára a megfelelő rendelő, akik nem “csak” gyors, látszat megoldást keresnek, vagy egy probléma tüneti kezelése miatt keresnek fogorvost.
Mi azt valljuk, hogy a mosolyátalakítás egyszerre esztétikai és funkcionális megújulása a fogaknak. Ha az utóbbi szempontot figyelmen kívül hagyjuk, a végeredmény hiába szép, nem lesz tartós.
Az általunk készített mosolyok 10 év múlva is tökéletesek lesznek!
Konzultáció -» teljeskörű diagnosztika -» kiszámítható kezelés
-» biztos végeredmény
Konzultáció Dr. Bodrogi Attilával
Az első konzultációk legtöbb esetben Dr. Bodrogi Attila részvételével történnek.
A konzultáción Ön elmondja, hogy mit szeretne változtatni a mosolyán, mi az, amit kevésbé szeret, és milyen lenne a vágyott eredmény.
Ezt követően végzünk egy egyéni fogászati állapotfelmérést, majd elkészítjük a szükséges diagnosztikai felvételeket.
Ezek kiegészítésére, a nemzetközi protokoll elve mentén stúdió fotókat készítünk a fogairól és az arcáról. Utóbbi azért kiemelten fontos, mert mi itt a SmileCenterben a fogak esztétikáján túl az arc harmóniáját is figyelembe vesszük minden egyes mosoly átalakításánál.
Ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy szakorvos csapatunk konzíliumot tarthasson, és összeállíthassuk az Ön kezelési tervét, amit egy következő alkalommal mutatunk be és magyarázzuk el annak minden egyes lépését.

A konzultáció ára: 49 000 Ft, mely magában foglalja mindkét alkalmat
Ami máshol a jövő, az nálunk a jelen
Büszkék vagyunk arra, hogy elsők között használjuk Magyarországon a világszinten elérhető legmodernebb technológiákat a kezeléseink megtervezéséhez:
- Digitális scannerrel veszünk lenyomatot, mely sokkal kényelmesebb és precízebb
- Digitálisan tervezünk meg minden egyes mosolyátalakítást milliméter pontossággal
- A Digitális Smile Design (DSD) lehetővé teszi, hogy Ön részt vehessen mosolya megtervezésében és ki is próbálhassa azt, még a kezelések megkezdése előtt.
Bízza új mosolyát tapasztalt szakemberekre, és élvezze azt egy életen át! Kérjen időpontot!
keressen minket
bármilyen felmerülő kérdésével
Több ezer sikeresen elvégzett kezelést tudhatunk magunk mögött, amelyek mind dokumentálásra kerültek, így mindig tudunk mutatni Önnek egy olyan mosolyt, amely az Ön problémájához hasonló, sikeres megoldás eredménye.
Rólunk mondták

Örülök annak, hogy Bodrogi doktor úr figyelt arra, hogy úgy legyen szebb a mosolyom, hogy megmaradjon az arcom jellege, karaktere, természetessége, azaz a személyiségem.
Dér Heni

Nekem is egy-két hét volt, amíg hozzászoktam az új mosolyomhoz a tükörbe nézve… Egyértelműen nagyobbakat mosolygok most az emberekre. Meg bátrabban. Bátrabban.
Dobó Kata

Azt javasolnám a hölgyeknek, hogy mielőtt bárminemű szépészeti beavatkozásra szánnák el magukat, mindenképpen a fogaikat tetessék rendbe! Éveket tagadhatunk le, és innentől kezdve adott lesz a mosoly varázsereje.
Kaszás Helga

Kikapcsolódni egy fogászati rendelőben? Sosem gondoltam volna,hogy ilyen létezik! Miòta megbizonyosodtam a szakmai háttérről és a profizmusról, azóta olyan, mintha wellnessezni járnék a Belvárosba
Gyarmati Gábor

Ha kinyitom a számat, szép, jó és pontos hangok jönnek ki rajta. Az én számba nem lehet akárhogy belenyúlni. Szépen, jól és pontosan kell. Itt ez megvan. Ezért járok ide.
Palya Bea

Gyerekkoromtól kezdve életem szerves részét képezte a gyakori fogorvosi ellátás. A SmileCenterben végre komplex megoldást kaptam problémáimra, több orvos összehangolt munkája vezetett a végső eredményhez. Mindig is vidám természetű voltam, de most szeretek igazán teli szájjal nevetni.
Bokor Mariann

Az én történetem, egy kamaszkori párnacsata. Egy letört fog miatt szégyenlős mosoly. Itt a nyugodt profizmus ötvöződik a teljes bizalmammal… Szeretek ide járni. Szerettem biztos, jó illatú szakértő kezek által ragyogó mosolyúvá válni. Azóta is mosolygok egyfolytában, még álmomban is 🙂 Köszönöm!
Boksay Rita

Mit kaptam Tőletek? Bebizonyosodott, hogy a fogorvosi szék nem egyenlő a fájdalommal. Ettől sokkal fontosabb, hogy az Életminőségem hatalmasat javult, hiszen újra merek hangosan nevetni! Nem kell többé szégyenkeznem, takargatnom! Ismét úgy viselkedhetek, amilyen vagyok! Nem kell hallanom, hogy apa morcos!
Lengyel Csaba

Körülbelül egy évvel ezelőtt választottam Dr. Fenyő Attilát a további fogászati beavatkozásaimhoz. Régóta tervezett álmom vált valóra az Ő segítségével. Mindamellett, hogy alapos és széleskörű szakmai ismerettel rendelkezik, megbízható és alázatos. Én teljes szívemből ajánlom Őt.
Csák Leila

Az egész folyamat egy igazi varázslat, amelynek köszönhetően sokkal nyitottabbá váltam, újra bátran mosolygok, sőt imádok mosolyogni. Köszönöm, hogy visszaadták a mosolygás örömét!
Csikós Éva

Tsereteli Nino doktornővel a kezelést részletesen megbeszéltük, a problémámat nagyfokú odafigyeléssel követte. A doktornőtől nemcsak fogászati kezelést, hanem lelki problémám miatt kedves vigasztalást is kaptam. Szép mosollyal, büszkén távoztam a rendelőből.
Kaiser Enikő

Mintha újjászülettem volna! Új fogakkal...
Bertók-Kovács Andrea

Sokszor elgondolkodom: Így is lehet csinálni? Ha tehetném, megóvnék mindenkit a rossz fogorvos választástól, de így csak annyit tehetek, higgyék el nekem, hogy amennyiben Dr. Bodrogi Attilát választják, mind szakmailag, mind emberileg a legjobbat kapják. Köszönöm, hogy ez számomra megadatott.